Az elmúlt 20-25 évben társadalmi, gazdasági, politikai és technikai területen végbement óriási változások hatásait csak most kezdjük el felfogni. Sokan még mindig nem látják át az összefoglalóan legtöbbször globalizációnak is nevezett jelenség okozta drasztikus változásokat. Ennek oka sokszor nem is az egyes szereplők tudatlanságában, vagy érdektelenségében kereshető véleményem szerint, hanem a lassan és számos területen egyszerre jelentkező hatások relatív észrevehetetlenségének. Ezen, az alábbiakban bemutatandó tényezők összességének hatása, hogy a hagyományos ipari alapú, nemzetek közötti háború esélye szinte a nullával egyenlő. Természetesen a periférián, vagy egy váratlan esemény hatásait nem lehet kizárni, mint azt a grúziai háború megmutatta, mégis a trend a fenti irányba mutat.
Az első, és talán legfontosabb , a tömegpusztító fegyverek széleskörű elterjedése. A könnyen megjegyezhető ABC (atomic, biological, chemical - atom, biológiai, kémiai) megnevezés helyett ugyan az utóbbi időben elterjedt a pontosabb CBRN (chemical, biological, radiological and nuclear – kémiai, biológiai, rádioaktív és nukleáris) betűszó, a fegyverek lényege nem változott. A hagyományos clausewitzi felosztást (civil, katona, állam) figyelmen kívül hagyó, válogatás nélkül pusztító eszközök értelmetlenné tették a hagyományos ipari alapú konfliktusokat. Ugyanis a vesztére álló fél bármikor bevetheti tömegpusztító fegyvereit, melyre a győzelemre álló fél csak hasonló eszközök alkalmazásával válaszolhat, így megnyerhetetlenné és ezáltal értelmetlenné téve az egész konfliktust.
Az Egyesült Nemzetek Szövetségének, de elsősorban a Biztonsági Tanácsnak létrejötte, melynek döntései minden tagállam számára kötelező érvényűek új szabály és szokásrendszert hoztak magukkal. Az ENSZ Alapokmánya kimondja, hogy a szervezet összes tagországa köteles a békés megoldást keresni, és tartózkodni az agressziótól. Természetesen az államok nem kizárólag jól felfogott érdekükben cselekszenek így, hanem tehetetlenségük (valamely nemzetközi szervezet) felé fennálló kiszolgáltatottságuk, illetve a kiközösítéstől való félelmük okán is. Bár a legnagyobb és legkiterjedtebb befolyással rendelkező szervezet az ENSZ, a Nemzetközi Valutalap (International Monetary Fund), vagy a Világkereskedelmi Szervezet (World Trade Organisation), sőt számos kevésbé ismert szervezet is rendelkezik hasonló szankcionáló lehetőségekkel, melyek nemcsak politikai, hanem gazdasági, és/vagy tudományos, környezetvédelmi stb. területeket ölelnek fel.
Katonai szempontból a hadelmélet újdonságai (pl. lefejező csapások, hatásalapú műveletek) és a haditechnikai újítások (pl. precíziós fegyverek, lopakodó eszközök) szintén hozzájárulnak a hagyományos háborúk esélyének csökkenéséhez. Ehhez nemcsak a modern eszközök horrorisztikus ára, vagy bámulatos hatékonysága kellett, hanem az a tapasztalat is, hogy az ezeket nem birtokló államnak esélye sincs egy magas intenzitásúnak nevezett, ipari teljesítményen alapuló konfliktusban.
A harmadik jelentős tényező a gazdasági összefonódás. Nehezen elképzelhető egy kiterjedt konfliktus az Egyesült Államok és nemzeti adósságának nagy részét birtokló Kína között például. De az interdependenciának is hívott kölcsönös gazdasági függőség száz és ezer egyéb szállal hálózza be a bolygót. Az alapanyag raktárkészlet nélkül termelő gyárak, az azonnali szállítások (just-in-time) korában egy konfliktus, mely ezt az áramlást akár csak veszélyezteti már kiterjedt gazdasági problémákat okozhat. Ehhez a területhez tartozik a pénzügyi szektor és a reál gazdaság arányainak felborulása is. Egyes szakértők szerint ez akár a 1:300 arányt is elérheti, azaz a pénzügyi területen akár háromszázszor annyi pénz is foroghat, mint amekkora a tényleges világgazdaság értéke. Ebben a világban a hihetőség sokkal többet jelent, mint a tényleges teljesítmény. Az ezt mérő hitelminősítők befolyása ennek nyomán annyira megerősödött, hogy egyre többen gazdasági atombombának hívják a négy nagyvállalatot.
Negyedik szempont a támadó háború, mint eszköz általános társadalmi elutasítása. Ráadásul a lehetséges győzelem által elérhető előnyök a befektetett erőforrásokhoz képest olyan elenyészőek, hogy egy ilyen győzelem társadalmi és gazdasági költségei messze meghaladják az elérhető nyereség mértékét.
A fentiek nyomán a klasszikus megállapítás, mely szerint 1940-ben Franciaországot nem a 10 páncélos hadosztály kényszerítette térdre, hanem a megszállást végző 100 gyalogos hadosztály egyre kevésbé állja meg a helyét, hiszen kevés, sőt talán egyetlen ország sem készül egy másik megszállására . Mégis a világ fegyveres erői kisebb változtatások és hangsúlyeltolódások ellenére a mai napig a II. világháborúban kialakult elvek szerint működnek. Ugyanez igaz a (nyugati) döntéshozók nagy többségére is, akik a jelek szerint még mindig a hagyományos érdekérvényesítésben gondolkoznak.
